2010. február 17., szerda

Úgy Szeress másokat,ahogy Te Szeretnéd,hogy viszont Szeressenek.

Blogom írása előtt, volt egy nagyon erős lelki, jó érzésem, késztetésem, hogy miről is írjak, mi az ami nagyon foglalkoztatja az emberiséget.
Mi is az, ami nagyon sok ember életéből hiányzik.
Egyik blogomban, a Hatodik-érzékben, már felvázoltam némi adottságot magamról,
és ez a képesség, most egyre erősebbé vált bennem, és azt mondta a bennem Lakozó,
hogy a Szeretetről írjam blogomat.
Ez egy nagyon átfogó, mélyreható téma.
Az ember, érző lény.
Minden ember életében a legfontosabb a Szeretet és a boldogság.
Miért is születünk a földre?
Azért, hogy a Szeretetet és a boldogságot keressük és meg is kapjuk.
Mindennek a mozgatórugója a Szeretet.
Az alap ott kezdődik, hogy először is saját magunkat fogadjuk el, Szeressük, és csak azután tudunk kinyílni Szeretetünkkel a világ felé.
Amíg az ember nem Szereti önmagát, nem tud áradni belőle a Szeretet, addig nem jön az üzenet.
A Szeretet éltet, a Szeretet boldogít, a Szeretet erősít, ez minden ember lételeme.
Szeretet nélkül semmit sem ér az életed.
A Jó ISTEN is azt fogja kérdezni Tőled: Szerettél-e?
Ha másokat is tudsz Szeretni, akkor Téged is Szeretnek.
A Szeretet nem ismer határokat, a Szeretet egy aranyszálon, végtelenbe nyúló boldogság.
A Szeretet számomra azt jelenti, hogy azt keresem, mit tehetek a másikért, amivel BOLDOGGÁ tudom tenni, és ezáltal kinyílik a világ felé és Ő is ontja Szeretetét.
Saját magam élet igazságát, én teljesítem be, azt fogom kapni, amit adtam is,
Szeretetért, Szeretetet.
Milyen jóleső érzés kimondani a párodnak, családodnak, hogy SZERETLEK.
Viszonzásképpen Te is ezt kapod.
Hidd el, hogy ezt kapod.
Mennyire tudsz Szeretni?
A vonzás törvénye is arról szól, hogy amennyi Szeretet van benned és azt önzetlenül
adod is, az törvényszerű, hogy vissza is fogod kapni.
Tudjuk a tanításokból is, hogy Szeresd felebarátodat, mint tenmagad.
Ne csak akkor Szeress, amikor valaki viszonozza Neked, vagyis ne kösd feltételekhez a Szeretetedet, hanem azért Szeress, mert benned Szeretet lakozik.
A Szeretet kifogyhatatlan, a Szeretet végtelen, mindig adható, személyválogatás nélkül.
Te, hogy állsz a Szeretettel?
Mered nyíltan adni bárkinek?
Vagy a mai világban úgy gondolod, hogy sértő, félő kimutatni a Szeretetedet?
Félsz az elutasításoktól?
Kérdezlek, hogy mered-e nyíltan, boldogan átölelni, Szeretni a párodat, mindenki szeme láttára?
Ha valakiben ez miatt félelem és gátlás van, hogy mit szól ezért a társadalom,
erre csak annyit mondanék, hogy szégyellje magát az aki ezt nem meri felvállalni.
Ha valakiben félelem van, benne van a szóban is "fél-elem".
A legszebb nyelv a magyar.
Nincs párja a világon.
Hogy miért is van fél-elem az emberben?
Ha fél-elem van benned, akkor nem vagy EGÉSZ.
Ha pedig nem vagy EGÉSZ, akkor nem is vagy tökéletes.
Itt egy másik példa: ha valaki nem EGÉSZSÉGES, akkor felborult a harmónia, az egyensúly, azaz problémássá, beteggé vált.
Ha nem EGÉSZ, akkor itt sem tökéletes.
Szeretettel lehet mindent elérni és legyőzni.
Van egy jó mondás: aki nem hiszi, járjon utána.
Ezt személyes tapasztalásaim is igazolják.
Neked ez, hogy megy?
Tudom, mondhatod, senki sem tökéletes!
Ez így igaz.
Úgy gondolom, mindenkinek van választási lehetősége, hogy mit szeretne és mit választ.
Eldöntheted, hogy a Szeretet útjára lépsz, vagy maradsz abban amiben éppen vagy.
Ha Te is önzetlenül, fenntartások, személyválogatás nélkül, boldogan áramoltatod magadból, magadon keresztül a Szeretetet, akkor biztos lehetsz benne, hogy jó ÚTON jársz.
A Szeretetet, ami igazán a szíved mélyéből, sugárzó fénnyel, boldogság hormonnal párosulva áramlik belőled, lágyan, selymesen palástold be vele kedvesedet, párodat.
Az embernek van elöl egy érzelmi oldala, és hátul egy akarati oldala.
Nem véletlen, hogy szemtől-szemben, az érzelmi oldalunkon Szeretjük igazán egymást,
mikor forrón, szorosan átölelve ontjuk egymás szemébe, lelkébe Szeretetünket.
Minden ember olyanná lesz, amilyennek hiszi magát.
Ez is egy törvény.
Tudom, tisztában vagyok azzal is, hogy nagyon sok ember életében, akkor kezdődnek a problémák a kapcsolatok terén, amikor nincs meg a harmónia, Szeretet a párok között.
Tudom, hogy nincsenek véletlenek.
Megszakadnak kapcsolatok, mert nem találnak közös nevezőt, közös érdeklődést, utat.
Van egy nagyon jó tanítás az elengedés törvényében:
"Mindenkit és mindent, Tudj bármikor elengedni, mert Senki és semmi nem a Tiéd!
Csak azt kaphatod meg, Akit és amit eltudsz engedni."

Egy kis verset szeretnék Veletek megosztani.
A lelkem mélyéből jött ez a kis vers a SZERETET-ről.

"Szeretettel Szeretek, Szeretve Szeretek.
Ha már nem leszek, ÉN akkor is Szeretek.
Szeretet ösvényén Szeretlek és Szeretek.
Szeretettel Szeretlek.

Mindenkit Szeretek, mert hiszen Szeretve Szeretek.
Szeretettel Szeretek.
ISTENI Szeretet, ami ETET!

Szeretve szolgálok és szolgálva Szeretek.
Mindenem ami van, maga a Szeretet.

Mert a Szeretetem ISTENI,
Szeretni ISTENI.
ISTENT Szeretni.
Mert ISTEN maga a Szeretet.

Ezért csak Szeretek és Szeretek.
Így mindenkit Szeretek.
ISTENI Szeretet ami engem ETET!
Szeretek mindent, de mindennél jobban a Szeretetet.

Mert a Szeretet ISTEN-l jön és ETET.
SZERETEK és SZERETLEK."

2 megjegyzés:

Unknown írta...

Örülök ennek a témának,a világunkban nagy hiánya van a szeretetnek.Pedig mindenkinek szüksége van arra,is hogy szeressen és arra is,hogy szeretve legyen!
Bízom abban,hogy akik olvassuk az írásaid egyre jobbá válhatunk a szeretet által,s mikor megláthatjuk magunkat a másik ember szemében, akit szeretünk,akkor érezhessük azt,hogy na ,ez az! pont ezt az érzést kerestem!Ez lenne a boldogság?igen ,számomra ez BOLDOGSÁG .
Köszi és várom a további írásokat!hajrá!
Évi

Unknown írta...

A szeretet;
ez egy gyönyörű szó leírva,
mindenképpen pozitv a sugárzása.
Igen ám,de mi van az érzéssel?Az igazi szeretet érzést, csak úgy tapasztalhatod meg,ha minnél többet "gyakorlod"a szeretet adását az egyszerű hétköznapokban.
Az egyik probléma az,hogy sokan nem akarnak elsőként adni.Csak akkor adunk,amikor már adtak nekünk.
Azt,hogy szeretetet adjunk,túl gyakran kötjük feltételekhez.Folyton arra várunk,hogy a másik tegye meg az első lépéseket.
Az igazi ,valódi szeretet nincs feltételekhez kötve,semmit nem kér cserébe!
Aki igaz,valódi szeretetet akar átélni,annak késznek kell lennie, szeretetet adni,
feltételek nélkül,anélkül,hogy kérne ,várna valamit cserébe.
Az ember,ha arra figyel mit tud adni,a kapcsolatába és nem arra,hogy mit vesz ki belőle,akkor nem fog hibát elkövetni! :)

A napokban volt,hogy a lelki békém egy picit kibillent az egyensúlyból és,akkor eltöprengtem picit a szeretetről,
szeretve levésről.
Zohanyozás közben jött a "gondolat",ami a következő:
Az én szempontomból nézve teljesen mindegy,hogy az emberek közül, szeret-e engem valaki,vagy sem.
Az a lényeg,hogy én szeressek,és képes legyek a szeretetre.
Engem pedig egyedül az érdekeljen,hogy az ISTENi szeretet része legyek!
Éreznem,tudnom kell teljes bizonyossággal,megingathatatlanul,hogy az ISTENI szeretet sejt szinten bennem VAN!
Ekkor már többé nem tulajdonítok nagy jelentőséget annak,hogy bármelyik,ember vagy bár akárki a teremtésből(kutya,macska stb.) szeret-e engem.
Persze,ha ennek ellenére mégis szeret valaki,annak temészetesen nagyon-nagyon örülök és mindenképpen ISTENi áldásnak,kegyelemnek élem meg.
Ennyit a" gondolatról",ami egy pillanat alatt cikázott át bennem,de ezután már lényegesen jobb állapotba kerültem!
Újra úgy éreztem ragyog a "nap", ismét kerek a világ!
A leki békém helyre állt.
Továbbra is szeretek,bízok,hiszek!

Egy kis záró idézet:
"szeretem őt"
"A vérnél ősibb kötéssel tartozik hozzám,
de még néhány fordulót meg kell tennie
a nagy spirál körtáncában,
hogy szorosan eggyütt haladhassunk."
(Szepes Mária)

Na még egy idézet!Ígérem ez már az utolsó!:)

"szeretni"
"Meghódítani,bírni és megtartani egy lelket,
amely annyira erős,hogy fölemel bennünket,
s annyira gyenge,hogy éppolyan szüksége van ránk,mint mint nekünk őreá."
(Paul Géraldy)

Na mindenki menjen és SZERESSEN!
Legyen szép a napotok!
Az enyém már az!
Ne feledjétek,a jócselekedet jutalma abban áll,hogy azt megCSELEKEDtétek!!! :)ÉVI